Elhagyatva: A siófoki Palace Dance Club

A „Palace” szó hallatán sokaknak a balatoni nyár és a bulizás jut az eszébe. Ebben az anyagban a legendás siófoki szórakozóhely történetét, fénykorát és bukásának okait vesszük szemügyre.

A Palace Dance Club épülete eredetileg egy vállalati üdülő volt, melyet még Weiss Manfréd csepeli nagyiparos építtetett a dolgozóinak közvetlenül a Balaton partjára. Igen, a Balaton partjára. És nem, nem az épületet tolták hátrébb az idők során, a partot töltötték fel, így kerülhetett az üdülő egy utcával beljebb. Ez egy bevett szokás volt a szocialista érában, ezzel növelve a part menti területeket.

Az épületegyüttes később a szocializmus alatt SZOT (Szakszervezetek Országos Tanácsa) üdülőként és klubházként funkcionált egészen a ’90-es évek első feléig, amikor megnyitotta kapuit a Palace Dance Club.

A későbbiek folyamán a bővítéseknek köszönhetően kiegészült a központi, átriumos rész néhány melléképülettel. Az évek alatt a klub nemzetközileg is ismertté vált, Európa-szerte jöttek a bulizni vágyók. Nappal az épületben pizzéria, fagyizó és középkori étterem működött, de mikor leszállt az éj, kezdetét vette a féktelen bulizás. A ’90-es évek második felében többször fellépett itt a karrierje elején járó Tiesto is, először csak egy kis helyiségben, ingyen pakolta a lemezeket.

Nyaranta a szórakozni vágyók töretlenül élvezhették a komplexum előnyeit. Még a 2008-as világválság sem tett keresztbe a Palacenak, ellentétben a vele egy utcában lévő egykori SZOT szállónak és melléképületeinek. A későbbi időszakban a funkció nélkül álló hoteleket „buliszállásként” hasznosították, éjszakánként mindössze ezer forintért, így igazi „bulinagyhatalommá” vált a környék.

A Palace utolsó napja, vagyis a záróbuli 2018. augusztus 25-én volt megtartva, ezután végleg bezárt a szórakozóhely.

img_3418_2.JPG img_3457.JPGimg_2914.JPG img_2921.JPG

Forrás: szellemvarosok.blog.hu

You May Also Like

Tovább a szerzőtől