Majdnem teljes a Balaton Sound zenei programja, érkeznek a magyar fellépők

Már kedvünkre válogathatunk a bőséges zenei kínálatból, hogy június 28. és július 1. között mely DJ 
set-ek és show-k ne maradjanak ki a nyár megújuló, élményekkel teli beach-fesztiválján, 
Zamárdiban. A rendkívül erősre sikerült nemzetközi sor mellé már a hazai zenei szcéna sztárjai is 
csatlakoztak. A Sound pedig újra felvette „leánykori nevét” és mostantól Heineken Balaton 
Soundnak szólítjuk. 
 
Az elektronikus zenei műfajok sokszínű kínálatával és gazdagodó egyéb programokkal megújuló 
fesztiválunk egy új időszámítást indít ebben az évben” – kezdi a bejelentést Filutás Anna, a Sound 
projektvezetője. „Ezt a törekvésünket segíti és erősíti, hogy tíz év után visszatér hozzánk – névadó 
támogatóként – a világ legismertebb sör márkája, a Heineken, akikkel közösen minden eddiginél 
nagyobb élményekkel készülünk a látogatóink számára”  tette hozzá, a mostantól Heineken Balaton  
Sound vezetője. 
 
Közben a nagyobb programhelyszínek zenei kínálata is teljessé vált és kiegészült a sokak által várt 
magyar headliner zenekarokkal. Eszerint a Heineken Balaton Sound Nagyszínpadon lép fel az első 
napon Hardwell, KSHMR, Kungs és Yves V.  Másnap érkezik Tiesto, Ofenbach, Regard valamint a 
Goodboys. Pénteken itt lesz Armin Van Buuren, Vini Vici, a Halott Pénz és Justus. A Sound 
zárónapján Dimitri Vegas & Like Mike, Don Diablo, Majka és Blasterjaxx lép fel ezen a helyszínen. 
A nagyszínpad hivatalos afterparty sávjába érkezik Riton, Joel Corry és Alle Farben. 
 
my Lake nevével fémjelzett alternatív elektronikus zenei szcéna legnagyobb színpada, a B Stage 
fellépői lesznek, az első napon Charlotte De Witte, Enrico Sangiuliano, Indira Paganotto, Mateo & 
Spirit, Raul Young, Kitti Kay, Bernathy live, Dave WincentA második napon Carl Cox, Joseph 
Capriati, Stella BossiAnfisa LetyagoTinlicker live, Shabaam b2b Episode1 aka Aladarus, Indigo 
Theory live. Pénteken lesz Adam Beyer, Sam PaganiniDubfireSatori live, Hot XSanFranciscoBeat 
és MirmurA zárónapon pedig Artbat, Pan-Pot, ArgyGioli & Assia live, Fred LenixMethaDenes 
Toth és Avika.  
A kisebb underground elektronikai helyszín, a My Stage powered by Jack Daniels az alábbi nevekkel 
rukkol elő: Sebastian LegerNTO liveJeremy OlanderPöli, Garay & Jaffa SurfaLenny LenoxOctile. 
Jön Charlie Sparks b2b ParfaitClara CuveCera Khindtnb. & and/orNakrasiaCRBSonic Rain. És 
elérkezik a péntek, amikor itt fellép Joris Voorn, Agents Of TimesCoeus, Philipp StraubMarwan, 
Dubecticut & Robert Makai, JustriceA Heineken Balaton Sound utolsó napján pedig itt lesz Layla 
BenitezAmèmèPaula TapeSecret FactoryMulya, SouveQ és Lerm. 
 
Az már korábbról ismert, hogy új színpaddal is színesedik a Sound idei kínálata, ahol ikonikus party 
brandek váltják majd egymást naponta. Első napon a Masquerade bemutatja: Claptone, Nora en 
Pure, Tini GesslerFerreck Dawn és Andrea Lane. Másnap érkezik a Next Level, olyan nevekkel, mint 
Tschami, Dimension, Matroda, Sullivan KingDublic & B’Andre – special basshouse DJ setNosphere 
& Skrude és Gemcamp & Bevild. A következő napon a Rave Culture terepe lesz ez a helyszín, itt lép 
fel Will SparksW&WDubvision, AXMO és Olly JamesA Sound utolsó napján a Q- dance 
bemutatja: Sub Zero ProjectRan-DTNT, Frontliner Rebelion, Sefa Hosted by Villain 
 
Részletes programtábla elérhető a www.balatonsound.hu oldalon, de a szervezők további 
meglepetésekre is készülnek.  

You May Also Like

Tovább a szerzőtől